torstai 7. marraskuuta 2013


1 kommentti:

  1. NYULAK

    hazafelé reflektorfényben
    az országút mentén
    nyulak álltak mint
    megfeszült jelenések
    a hosszú tél végén
    a szőrcsomók szikáran
    és szárazan tapadtak
    a máskor lágyan hullámzó izmokra
    s izzadt-sötéten tornyosultak
    lomhán ragadozó vágyból gyúrt
    maszatos-koszmós gyurmaként
    szemük vöröse villant
    a reflektorfény alagútján
    démoni kilométerkövek
    a ragacsos éjszakában

    és a reflektor
    tetemeket vág még ki
    az emléksötétből
    az olló játékosan szalad
    és nyes ki hol egy foltos testet
    hol egy frissen gőzölgő húscsomót
    hol egy ki-tudja-még-mi-csomót
    és futtatja a homorú gömbfalon
    mert az autót már megállították
    de a kerék még szalad tovább
    az éjszaka kollázsában

    a nyulak némán és mereven
    álltak, mégis izzott a tavaszi éj
    szemük mögött vágtázott
    a szenvedély, és így
    mozdulatlanul is, furcsa
    maguk voltak az idő
    udvarlási-csinosan
    csatakos ösztön bábjai
    ha lehúzom az ablakot, hallom
    ahogyan a vágyódó genóm
    utópiáját dünnyögik
    és gondolataik
    mint a falhoz csapott kő
    amely túl nehéz, hogy újra
    felemelkedjen a magasba
    mint a partra dobott hal
    melynek egyetlen vágya
    hogy belehulljon a zavaros vízbe
    mint egy vérben gőzölgő tetem
    mely nem ugrik tovább, csupán csontja roppan
    az országút-moziban

    fehérlő kő-bestiák, kísértet-útjelzők
    oda-és-vissza folyó homokórák
    szerelem-maguk és tetem-maguk közt
    vissza és megint és újra előre
    egyszerre vannak jelen vágyeszköz-maguk
    és kietlenmag-maguk közt; a nyulak füle
    az ég felé mutatott
    merev villámhárítóként
    a szentségben egymásba robbanó
    két erőt fogták

    teremteni akartam
    életet adni
    de rosszul formált szavak törtek elő
    szörnyszülöttek
    melyek életet vettek
    és életet vittek
    és nem életet hoztak

    látom amint állok az erkély magasán
    gyerekkorom kezdődött itt és mi fájóan szép volt
    minden ami vágy volt és elmúlt
    mert megvalósult vagy kiürült
    mert meg-nem-valósulása
    nem feszít kielégítőn tovább
    itt írtam először
    mások életét sajátomba itt szőttem
    távolsági mámorban
    felhővásznas táboromban
    ma nem csendül dal az éjszakában
    és nem pukkannak az izgalom buborékai
    rigócsőr álarcom borotvaéles
    kifinomult halálmaszk néz vissza
    fekete köpenye köröket ír le
    álarcosbálban szánalmas játékos
    ijesztgetni vágyódó báb
    és az országúton
    tetemszerű és vészterhes
    kísértet-roppant feszülő alakok
    állnak mozdulatlan
    a reflektorfényben

    VastaaPoista